2017. április 17., hétfő

Kakaós csíkoskalács

Ez a kalács is elkészült normál és teljeskiörlésű változatban is. Persze a hagyományos valamivel könnyebb, levegősebb lett, de én sem panaszkodhattam az IR barát verzióra.



Kakaós csíkoskalács

Hozzávalók:
12 dkg fehér tönköly liszt
28 dkg teljeskiörlésű tönköly liszt
2 ek búzasikér
2,5 dkg élesztő
csipet só
10 dkg nyírfacukor
0,7 dl olaj
1 dl tejszín
1 dl víz

2 púpos ek holland kakaó
néhány kanál tejszín

Az alaptésztához az élesztőt felfuttatom a langyos víz-tejszín keverékében, majd az összes hozzávalót jól bedagasztom. 

Mivel én géppel szoktam a tésztákat gyúrni, így közben a kakaót elkeverem pár kanál tejszínnel, nem kell túlhígítani, egy sűrű masszát kell kapnunk.

Ha az alaptészta összeállt, elfelezem és a tálban maradt részbe beledolgozom a kakaós masszát. A két tésztagombócot 1 óra alatt a duplájára kelesztem.

Miután megkelt a tészta a fehér tésztát nagyon vékonyra kinyújtom, majd a barnát is, de azt csak fele akkorára. A fehéret félbevágom és rétegzem alulról felfelé haladva:
fehér
barna
fehér
Egy kicsit újra kinyújtom, félbevágom és egymásra helyezem a két lapot. Majd még egyszer kinyújtom, félbevágom, egymásra rakom. Ezt követően ismét kinyújtom és 3 hosszú csíkra vágom, amiket "hurkákká" sodrok.

Ezt a három szálat összefonom, sütőpapírral bélelt vagy szilikon püspökkenyér formába fektetem a megformázott kalácsot és még 1 órán át kelesztem. A tetejét lekenem olajjal, 180 fokra előmelegített sütőben 40-45 perc alatt megsütöm. Érdemes tűpróbával ellenőrizni, hogy megfelelően megsült e.



Húsvéti fonott kalács

Évek óta húsvétra én sütöm a családnak a fonott kalácsot. Idén is így volt, csak most készült IR barát változatban is, illetve egy kakaós kalács is biztos, ami biztos :)




Húsvéti fonott kalács

Hozzávalók:
250 ml tejszín
2,5 dkg élesztő
17 dkg fehér tönkölyliszt
38 dkg teljeskiörlésű tönkölyliszt
2 ek búzasikér
2 tojás
6 ek nyírfacukor
csipet só

A langyos tejszínben az élesztőt néhány kanál liszttel együtt felfuttatom, majd az összes hozzávalót alaposan összedolgozom. Letakarva meleg helyen körülbelül egy óra alatt a duplájára kelesztem. Miután megkelt a tészta téglalappá nyújtom és 6 egyforma csíkra felvágom. A csíkokat egyesével "hurkákká" sodrom és hatos fonással összefonom. A megformázott kalácsot 20-30 percig pihentetem. A tetejét lekenem felvert tojással, vagy olajjal, esetleg tejszínnel, kinek mi a szimpatikus.
180 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt aranybarnára sütöm.

2017. április 11., kedd

Tejes pite


Évek óta az egyik kedvenc sütim a tejes pite, ezért az IR miatt sem vagyok hajlandó lemondani róla. Az eredeti receptet alakítottam át úgy, hogy továbbra is az asztalra kerülhessen. Egyetlen probléma van csak vele, nem tudunk dűlőre jutni, hogy gyümölcs vagy lekvár kerüljön bele. Nálam egyértelműen a meggy élvez prioritást, férjem pedig a lekvárt részesíti előnyben. Látni kellene, amikor meglátja, ahogy a sok-sok megy kikandikál az aranyszínű tésztából. Most hétvégén mégis neki kedveskedtem, csak a tízedik évfordulónk volt….

 

Tejes pite

 

Hozzávalók:

4 db tojás

15 dkg nyírfacukor

9 dkg fehér tönköly liszt

21 dkg teljes kiörlésű tönköly liszt

1 l tej

 

Az egész tojásokat és a cukrot kézi habverővel elkeverem. Felváltva hozzáadom a liszt keveréket és a tejet. Szép sima, csomómentes tésztát kell kapnunk.

Normál esetben fél liter víz és fél liter tejszín keverékét használtam volna, de most volt házi tejem, amit mindenképp el kellett használnom, így uzsonnára való lett inkább belőle.

Egy 20*35 cm-es vékonyan kimargarinozott, kilisztezett tepsibe öntöm a tésztát és 190 fokra előmelegített sütőben 10 percig sütöm. Ekkor kiveszem a sütőből és kis kupacokban rákanalazom a lekvárt. Most sárgabarack, illetve alma lekvárt használtam vegyesen. A sütő hőfokát visszaveszem 165 fokra és tűpróbáig, körülbelül 15-20 percig sütöm. Nem kell megijedni, valószínűleg nagy huplik fognak keletkezni, de ha kivesszük a sütőből, szinte biztosan visszahúzódnak, de ha nem, akkor sincs semmi J

Ha gyümölccsel készül, akkor általában gáztepsiben szoktam készíteni és nagyon sok meggyet dobálok bele már a legelején, nem 10 perc után, elsőre így teszem a sütőbe.

 

Miután megsült felszeletelem, nekem most 24 szelet jött ki, egy szelet pedig 14 g CH-ot tartalmaz lekvár és gyümölcs nélkül.

Jól kihűtve a legfinomabb, de langyosan sem utolsó.

2017. április 7., péntek

15. heti menü




Ígértem, hogy felrakom a következő heti menü tervemet. Pontos mennyiségekkel még nem tudtam kitölteni, ezt mindig főzés közben számolom ki az alapanyagoktól függően, illetve a pillanatnyi kedvem függvényében. Nem vagyok túl nagy leveses, de törekszek rá, hogy ez is minden nap kerüljön az asztalra. Sokszor éppen hogy csak egy picit eszek belőle, e szerint számolom ki, mennyi főételre van szükségem a megfelelő szénhidrát mennyiség eléréséhez. Ahogy elkészül egy-egy étel, igyekszek majd felrakni a recepteket és a menüt is frissíteni

Ez a lista mindig csak egy terv, nem ragaszkodok hozzá foggal-körömmel, mindenesetre megkönnyíti a dolgomat. Ez alapján szoktam bevásárló listát írni, illetve amit csak lehetséges, előkészíteni, hogy hét közben minél gyorsabban elkészüljenek az ételek.

Nem állítom, hogy ez a menü tökéletes, de számomra a hasonló elven felépített étrend vált be. Férjem is szinte ugyanazt eszi, mint én, esetleg egy-két dologgal szoktam neki kiegészíteni, illetve nagyobb adagokat kap.

Ha bármilyen észrevételetek van, szívesen veszem J




2017. március 21., kedd

Zab palacsinta


Szombaton Anyukám bablevest főzött füstölt sonkával, másodiknak pedig palacsintát sütött. A levesből mielőtt belerakta a csipetkét, vett ki nekem külön, így abból ehettem. De a palacsintát én is nagyon megkívántam, ezért magamnak zab palacsintát készítettem. Azt hiszem, kellő elismerés volt, hogy amikor elfogyott a sima, Férjemnek az enyémből adtam és azt mondta, jobb, mint az eredeti J Azért én ezt nem mondanám, biztosan akart valamit…

 

 
Zab palacsinta
Hozzávalók:
20 dkg zabliszt
2 db tojás
2 dl szénsavas ásványvíz vagy szóda
1,5 dl csapvíz
1,5 dl tejszín
1 csipet só
ízlés szerint folyékony édesítő (kétszer megnyomtam a flakont)
75 ml olaj

A hozzávalókat csomómentesen elkeverem, hagyom egy keveset (kb. 10-15 percet) állni. Az első sütés előtt a palacsintasütőt picit kiolajozom, de a többinél ez már nem szükséges. Ha túl sűrűnek érezzük a tésztát, vízzel nyugodtan hígítható, mert ha túl sűrű, akkor nehéz szép vékony palacsintákat sütni.
Ebből az adagból nekem 12 db sült ki végül, darabja pedig 11 g CH-ot tartalmaz üresen.
Kirúgtam a hámból és az én kis palacsintáimat vanília pudinggal töltöttem, amit nyírfa pudingporból főztem vízzel és tejszínnel, a tetejére olvasztott, cukormentes étcsokit csurgattam és eritrittel „karamellizált” pirított dióval szórtam meg.

2017. március 7., kedd

Hamis császárzsemle

Tegnap vacsorára a "hagyományos" zsemle receptemet átalakítottam IR baráttá, nagyon finom, puha lett. Sonkával, tojással, mozzarellával, csírával ettem, tökéletes befejezése a napnak :)

 

 


Hamis császárzsemle

Hozzávalók:
10 dkg fehér tönkölyliszt
30 dkg teljes kiörlésű liszt, én most ezt használtam, de bármilyen jó:













1/3 kocka élesztő
25 ml tejszín
175 ml víz
1 csapott tk só
1 csapott tk eritrit
3 dkg margarin

A vizet a tejszínnel és az eritrittel fél perc alatt meglangyosítom a mikróban. Hozzákeverek a kimért lisztkeverékből 3 evőkanállal, majd belemorzsolom az élesztőt, langyos helyen felfuttatom.
Ha a keverék kellően felfutott, összedolgozom az összes hozzávalót a margarin kivételével, azt csak a végén adom hozzá, amikor már szinte teljesen összeállt a tészta.
Letakarva, 1 óra alatt a duplájára kelesztem. Nagymamám módszerét tovább fejlesztve, én is az ágyban, párnák közt pihentettem, miközben kicsit melegítettem a villanypárnámmal :)

Mikor szépen megkelt, 8 egyenlő részre vágom, gömbölyítem és egy kanál segítségével megformázom a hamis császárzsemlét. Nem egy tészta hengert csomózok, hanem egy kanál oldalának segítségével a gombócok közepétől 6 helyen mélyedést nyomok a tetejükre, mintha virágot rajzolnék.

Sütőpapírral bélelt sütőlemezre helyezem őket, megszórom a tetejüket egy csipet liszttel és letakarva még körülbelül 15 percet pihentetem.

175 fokra előmelegített légkeveréses sütőben sütöm 15-20 percig, míg szép aranybarna nem lesz.

Egy-egy zsemle 26 g CH-ot tartalmaz, így reggelire vagy vacsorára tökéletes.






2017. március 1., szerda

Szedres-krémes kosárka

Már múlt hét elején kigondoltam ezt a sütit, alig vártam, hogy hétvégén nyugisan elkészíthessem. De persze nem így történt, szombat reggelre egy kis influenza szerű vírus közbeszólt. Tegnap délután már annyira ettem volna egy kis sütit, és persze a környéken semmi nekünk való, normális nem kapható, hogy nekiveselkedtem. Mondjuk a mai nap után úgy érzem, hogy lehet, jobb lett volna még egy kicsit pihenni. Mindenesetre azért szerintem elég jól sikerült és egy nap alatt a posztot is sikerült elkészíteni :)



Szedres-krémes kosárka

Hozzávalók 27 db kosárkához:

2 csomag Tante Fanny teljes kiörlésű rétestészta (összesen 400 g)
olvasztott margarin vagy olaj

4 csomag nyírfacukor vaníliás pudingpor
150 g eritit (vagy bármilyen cukorpótló)
9 tojás fehérje
pici vanília kivonat, de elhagyható
1 liter víz
270 g mirelit fekete szeder

2 kocka cukormentes étcsoki

A sütőt légkeverésen előmelegítem 180 fokra. Miközben melegszik, a rétes lapokat négyesével egymásra fektetem, a rétegek között megkenem olajjal vagy olvasztott margarinnal. Én most olajat használtam, a 4. lap tetejét is megkentem. 3*3, vagyis 9 négyzetre felvágom a tésztát, a végén összesen 27 kis kosarunk lesz.
Egy szilikon muffin formát picit kiolajozok, ezt elég csak az első sütés előtt elvégezni, majd beleigazgatom kosárka alakúra a kis négyzeteket, ebben egy üvegpohár is segítségemre volt. A sarkokat pedig a formára simítottam, hogy ne égjen meg, illetve az alját picit megszurkáltam, hogy ne púposodjon fel túlzottan. Előmelegített sütőben 5 perc alatt aranybarnára sütöm őket.

A krémhez a tojások fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verem.
A pudingporokat elkeverem 50 g eritrittel és pici hideg vízzel, hogy ne legyen csomós. A maradék vizet a 100 g eritrittel felmelegítem, ha már felolvadt benne a cukor, hozzá adom a pudingos keveréket, forrásig főzöm. Ekkor 2 részletben belekeverem a kemény tojáshabot és még körülbelül 3 percig főzöm, majd leveszem a tűzről. Ha nem találjuk elég édesnek, akkor ilyenkor még adhatunk hozzá édesítőt.

Eredetileg azt terveztem, hogy az olvadozó szedret belekeverem a krémbe, de e helyett a még meleg krémből egy púpos teáskanállal raktam a kosárkák aljába, erre 2-2 szem szedret ültettem, majd jó adag krémet halmoztam még rájuk.

Díszítésként 2 kocka étcsokit reszeltem a tetejére és diabetikus marcipán virággal díszítettem még néhányat, de nem mindet, mert én nem igazán szeretem a marcipánt :) 

Frissen a tészta ropogós, másnapra kissé megpuhul, de így is nagyon finom.

Egy kosárkában 12 g CH van (marcipán virágok nélkül), egy csésze kávéval szuper uzsonna.


2017. február 23., csütörtök

Hóvégi saláta


Tegnap este hó végi, kaja mentő akciót tartottam, így készült ez a vegyes saláta.



Hozzávalók:

2 * 200 g vegyes saláta keverék

fél kisebb alma

2 – 2 szelet sajt (füstölt, kapros)

6 ek tejföl

zöldfűszerek


bors

1 ek eritrit

2 sült felső csirke comb

1-2 szelet pur-pur kenyér

 

A saláta öntethez a tejfölt kikeverem a fűszerekkel, ha szükséges, pici vízzel lehet hígítani.

A husit leszedem a csontról, csíkokra vágom és serpenyőben átpirítom, akár picit utána lehet is fűszerezni.

A saláta keveréket beleöntöm egy tálba, rákockázom a sajtokat és a pici almát, végül összeforgatom.

A tányérokra ráhalmozok egy - egy jó nagy adag salátát, a tetejére ültetem a megpirított, még meleg husit, alaposan megcsurgatom az öntettel.

Férjem cikkekre vágott tortillával, én pedig, picit meglangyosított vajas pur-pur kenyérrel ettem. Ha lett volna itthon teljeskiörlésű tortilla, tuti azt kértem volna én is.

Pontos ch tartalmat nem tudok írni, attól függ, ki milyen keveréket használ, mennyit eszik belőle, nekem számolnom kellett a zöldség mennyiséggel is most.

 

2017. február 21., kedd

Tojás tekercs

Az előző tojásos recept sikere miatt, itt egy újabb, gyors, nem számolós tojás reggeli.



Tojás tekercs

Hozzávalók:

1 tojás
bors
2 szelet füstölt, főtt tarja
1 marék saláta keverék
fél marék csíra
2 szelet sajt (kapros gomolya)
házi majonéz

A tojást felverem pici sóval és borssal, majd a felforrósított, vékonyan kiolajozott palacsinta sütőbe öntöm. Ugyanúgy sütöm, mint egy palacsintát.

Ha kisült, rádobálom a felaprított tarját, sajtot, zöldségeket, végül megcsurgatom majonézzel. A palacsintához hasonlóan feltekerem.

Én most így, magában ettem, kenyér nélkül, nagyon finom. Egyéb szénhidrát forrás nélkül (pl.: reljeskiörlésű kenyér) a legtöbb diétázónál nem felel meg teljes értékű reggelinek.

2017. február 19., vasárnap

Rakott brokkoli

A brokkoli nálunk családilag nem tartozik a kedvencek közé. Talán krémleves formájában mindenki hajlandó megenni, de máskülönben csak mi, lányok. Most is húgom segített rajtam, hogy a maradék eltűnjön, de üzente, hogy közel 2 óra után majd éhen halt. Ő még nem tudja, hogy 3 óránként enni kell :)



Rakott brokkoli

Hozzávalók a besamelhez:

5 dkg vaj
5 dkg zabliszt
250 ml tejszín
250 ml víz
só, bors, szerecsendió

További hozzávalók:

50 dkg brokkoli
6,5 dkg bulgur
nagy marék kockázott füstölt szalonna
krémfehér sajt
reszelt trappista

Először elkészítem a besamelt. A vajat megolvasztom, ebben picit megpirítom a lisztet. Lassan, folyamatosan keverve hozzáadom a tejszín és a víz keverékét. A fűszerekkel ízesítem. Kicsit forralom és már kész is.

Egy sütőtálat kivajazok és belerakom a brokkolit. Én most simán fagyasztott brokkolit használtam, ki sem olvasztottam. Erre rászórom a nyers bulgurt és a szalonnát is. Meglocsolom a forró besamellel, végül rámorzsolom a krémfehér sajtot és betakarom a trappistával. 

180 fokra előmelegített, légkeveréses sütőben sütöm, amíg aranybarna nem lesz a teteje.

Ez az adag összesen csupán 100 g CH-ot tartalmaz.

2017. február 16., csütörtök

Spenótos pizza


Már nagyon éhesek voltunk este, de nem igazán tudta egyikünk sem, mit ennénk. Bár a férjem egész nap azt írogatta, mit enne éppen. Mióta látja, hogy tényleg komolyan veszem a diétát és van is eredménye, ő is kedvet kapott. Nem mintha túl nagy feleslegtől kellene megszabadulnia. Mindegy is, kárára nem lesz. De azóta csak a kajára tud gondolni és arra, mit enne, persze csak olyat, amit nem annyira kellene (pl.: BigMac, nagy adag tészta, krumpli leves :)), így hirtelen jött ötlettől vezérelve pizzát sütöttem, de 7-kor már alig bírtam kivárni, hogy elkészüljön…


Spenótos pizza
Pizza tészta
Hozzávalók (1 kerek pizza tepsihez):
12,5 dkg zabliszt
12,5 dkg teljes kiörlésű tönköly liszt
1 ek sikér
1 dkg élesztő
1 tk eritrit (elhagyható)
1-1,5 dl víz
3 ek oliva olaj
1 csapott tk só

Feltét
Hozzávalók:
1 dl paradicsomlé
fűszerek
150 g spenót
1 gerezd fokhagyma
4 vékony szelet csirkemell sonka
nagy adag reszelt sajt (pl.: trappista és ementáli keveréke)
 
Ha kelt tésztát készítek, mindig mérőkancsót használok az élesztő felfuttatásához. Kitöltök 1,5 dl vizet (ez függ a liszt minőségétől is), beleteszem a cukrot és mikróban meglangyosítom. Közben kimérem a dagasztó tálba a liszteket. Ha langyos a víz, belemorzsolom az élesztőt és hozzá keverek 2-3 evőkanállal a lisztből. Meleg helyen felfuttatom a keveréket.
A lisztet elvegyítem a sóval, sikérrel, majd ha az élesztő jó magas már, hozzáöntöm a liszthez. Elkezdem dagasztani, közben hozzáadom az olajat is. Ha már szép hólyagos, letakarom és langyos helyen duplájára kelesztem.
Miközben kel a tészta előkészítem a feltétet.
Soha sem használok bolti paradicsomlevet vagy sűrített paradicsomot, mert az én szuper anyukám minden nyáron konzervgyárat nyit és sok más mellett ellát minket házi paradicsomlével. Az üvegben lévő paradicsom jó sűrű, de a pizzához nem eléggé, eláztatná, ezért egy kicsit beforraltam még és most sóval, fehér borssal, bazsalikommal, oregánóval, fokhagyma porral ízesítem.
Ha pukkan a kelesztőtál, akkor óvatosan kinyújtom a tésztát, nagyon vékonyan kiolajozott pizzasütő lemezre teszem. Lekenem a paradicsom szósszal, rá szeletelek egy gerezd fokhagymát, 150 g friss spenót levelet kis kockákra csirkemell sonkát, végül betakarom reszelt trappista és ementáli keverékével.
200-220 fokra előmelegített, légkeveréses sütőben sütöm. Isteni illata lesz, higgyétek el :)
Bár elég sok, 180 g Ch-ot tartalmaz, de a negyedét benyomtam! A szalvéta felirata azért megnyugtatott :D

2017. február 15., szerda

Tojás muffin

Hétvégente, ha lehetséges, igyekszem nem szendvicset vagy bolti péksütiket reggelizni. A következő recept gyors, egyszerű, akár hétköznap reggel is gyorsan elkészíthető. Szénhidrát tartalma szinte 0, csak a hozzá fogyasztott kenyérfélét, illetve zöldségeket kell számolni.


Tojás muffin

Hozzávalók 2 személyre:

8 szelet sonka szalámi
4 kocka sajt (bármilyen fajta)
4 tojás
bors
petrezselyem

Első lépésként előmelegítem a sütőt 165 fokra (légkeverés), míg melegszik előkészítem a muffinjaimat.

Nagyon szeretek szilikon sütőformát használni, ez a muffin is ebben készült. Kibélelek 4 mélyedést 2-2 szelet sonkával, belerakok 1-1 kocka sajtot (én most házi köményes sajtot használtam). Mindegyikbe ütök 1-1 tojást és megszórom pici sóval és borssal.

Az előmelegített sütőben körülbelül 10 percig sütöm, mi úgy szeretjük, ha még folyós a tojások sárgája. Végül meghintettem pici petrezselyem zölddel.

Ez egy nem számolós reggeli :)

2017. február 12., vasárnap

Vasárnapi desszertünk - köles felfújt

Ma egy gyors, de annál finomabb édességet készítettem uzsonnára. Kicsit izgultam, hogy a férjem is hajlandó lesz e megkóstolni, de jelentem, ízlett neki.



Köles felfújt

Hozzávalók:

200 g köles
500 ml tejszín
500 ml víz
1 kk vanília kivonat
8 ek eritrit
1 tk szódabikarbóna
csipet só

A kölest az 1 liter folyadékkal, a vanília kivonattal, csipet sóval és 4 evőkanál eritrittel lassú tűzön, fedő alatt megfőzöm. Miután lezártam, fedő alatt még körülbelül 20-25 percig pihentetem. Ez után jól átkeverem és hagyom kihűlni. Ha kihűlt, a tojások sárgáját fehéredésig keverem a maradék 4 kanál cukorral, majd a köleshez adom a szódabikarbónával együtt. Ha valaki nem találja elég édesnek, akkor akár folyékony édesítővel is tovább édesítheti. A fehérjét kemény habbá verem, a keveréket óvatosan ezzel lazítom. 

Egy 26*40 cm-es tepsit kivajazok, kilisztezek  és beleöntöm a köleses masszát. 160 fokon körülbelül 25 perc alatt aranybarnára sütöm.

A teljes adagban 154 g CH van. Most 18 szeletre vágtam, így egy szelet 8,5 g CH-ot tartalmaz.

Narancs zselé

Hozzávalók:

550 ml frissen facsart narancslé
5-6 ek eritrit
2 tasak zselatin fix

A narancsok levét kifacsarom, feloldom benne az eritritet, majd hozzá keverem a zselatin fixet. Kis befőttes üvegekbe töltöm és 2 órát hűtöm.

Ez az adag 57 g CH-ot tartalmaz.